Szoktam

Mind mások vagyunk, én példaként egy vérbeli ragaszkodó. Nem engedek a szokásaimból, ha mégis muszáj, azt borzasztóan élem meg. Meg van mindennek a helye, hol tárolom, hová szoktam tenni, hol keressem az adott iratot, könyvet, szezonális ruhadarabot. Viszont ha valamiből kiábrándulok, vagy jön egy villámcsapás, hogy ennek mégsem így kéne lennie a másodperc tört része alatt váltok. Nem így van ez az életmódnál.

Valahogyan, az az érzésed támad, hogy ha egy szendvicsre cseréled az évek óta reggelire fogyasztott zabkását, az életed  is meg fog változni. Igazából, ez így is van. Rengeteg hozzáadott értéke van az étkezéseknek. Nosztalgikus, emlékekkel, érzésekkel teli szokások.

Eszedbe jut a hétvégi bundás kenyérről, hogy kis korodban anyukád hétvégén rendszeresen sütött neked. Mellé pedig finom, mézes tea járt. Ma pedig vallasz bizonyos elveket, mely mind a bundás kenyér ellen szól. Amiből igazán finoman elkészíthető, az mind tiltólistás számodra. Felmerül ezek után benned a kérdés, azzal, hogy mindezt elutasítod,- tényszerűen persze csak a fehérlisztet, az olajat és cukrot- nem utasítod-e el a hagyományaidat, az emlékeidet, a családi szokásaidat is teljesen?

Túlzok, persze, hogy igen. De azt akarom mondani ezzel, hogy van, ami sokkal több annál, mint aminek látszik. Nagyon keveseknek jelenti az étel csak az üzemanyagot az életükhöz.

Tudd, azt, hogy nem vagy rossz, ha megkívánsz valami olyat, ami az elveid ellen való. Akkor sem vagy rossz, ha azt el is fogyasztod. Sőt rossz akkor sem vagy az, ha elcsúszol a határ mentén, a jelenlegi elveid és az emocionális étkezési hagyományaid között.

Ha ez téged is ennyire foglalkoztat, akkor ne legyél rest rájönni, miért egy-egy étel az, ami a legerőteljesebben szimbolizálja a gyerekkorodat. Mert ezt ugye te is sejted, hogy nem jó, ugye?

Az előző írásban arról volt szó, hogy lehetséges az is, hogy nem csak élettani háttere van, hogy mikor, mennyit és mit választasz étkezéseid során. Ha lemaradtál róla, itt pótolhatod. Álljon itt még további négy állapot, melyek esetén sem a tested az, aki éhes. Az ismertetéshez továbbra is Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása című könyv szolgál alapul.

A strukturálási éhség
A felelősségvállalás hiánya, vagy a kudarckezelés nehézségei is kivetülhetnek az étkezésünkkel kapcsolatos kérdésekre.
Ha nem tudod megfelelően beosztani az idődet, vagy ha ugyan vannak terveid, de lehetetlenség azokat betartanod, kit vagy mit okolsz ezekért?
Állandóan az evésen gondolkodsz, a következő étkezéseiddel kapcsolatosan szövögetsz terveket, pedig inkább az étkezések közötti idő az, amit strukturálnod kéne.
Az étkezés mikor és hogyanjának belülről kell jönnie, de erre esélyed sincsen, ha nem kezdesz el figyelni a tested jelzéseire, az igazi éhségre és jóllakottságra.

A cselekvési éhség
Ez a fajta pszichológiai éhség akkor fordul elő, ha ugyan vannak tennivalóid és feladataid, de azok nem jelentenek különösebb örömet és kihívást számodra. Hiányoznak az életedből azon tevékenységek, melyek hatékonyak és képesek fenntartani az érdeklődésedet. Az erre hajlamosaknál, a kiégés fázisainak valamelyikénél jellemzően kialakul a cselekvési éhség, a valós motivációval teli cselevés helyett.

A produktivitási éhség
Az alkotási folyamat igényli a jelen megélésének képességét. Sokaknak azonban komoly problémát jelent az érzelmek átélése és az önkifejezés. Ezzel a alaproblémával küzdő ember vágyik a változásra, mégis szorong, amikor az bekövetkezik. Az a gyötrő ambivalencia, hogy egy bizonyos állapot elérése után vágyakozik, ugyanakkor maga a vágyott állapot gondolata is gyötrelmes számára, lehet a produktivitási éhség kialakulásának hátterében.

A szeretetéhség
Elkezdtem mondatba foglalni, hogy a szeretetéhség hogyan kapcsolódik az azt megelőzően említett produktivitási éhséghez, de igazából, ha végigolvassuk a 8 pszichológiai éhséget láthatjuk, hogy mind között vannak egyezések. Vannak azok a bizonyos személyiségjegyek, melyek,– ha szabad ilyet mondanom –általánosan hajlamosíthatnak bármelyik kialakulására. Az önbizalomhiány, az öntisztelet és önbecsülés alacsony megléte, az erős külső kontrollos személyiség, gyenge önismeret, de itt még lehetne folytatni a felsorolást.
Tudom, hogy a következő mondatok nem a megoldást kínálják, de elgondolkodtatóak.
Ha én magamat nem tisztelem, hogyan várhatom el ezt valaki mástól?
Ha saját magamat nem szeretem, hogyan várjam el ezt mástól?

Ha a magammal való kapcsolatom hiányos, nem megfelelő, nem jó, hogyan is lehetne bármi és bárki mással jó? Hogyan?