Mind mások vagyunk, én példaként egy vérbeli ragaszkodó. Nem engedek a szokásaimból, ha mégis muszáj, azt borzasztóan élem meg. Meg van mindennek a helye, hol tárolom, hová szoktam tenni, hol keressem az adott iratot, könyvet, szezonális ruhadarabot. Viszont ha valamiből kiábrándulok, vagy jön egy villámcsapás, hogy ennek mégsem így kéne lennie a másodperc tört része alatt váltok. Nem így van ez az életmódnál.
Valahogyan, az az érzésed támad, hogy ha egy szendvicsre cseréled az évek óta reggelire fogyasztott zabkását, az életed is meg fog változni. Igazából, ez így is van. Rengeteg hozzáadott értéke van az étkezéseknek. Nosztalgikus, emlékekkel, érzésekkel teli szokások.
Eszedbe jut a hétvégi bundás kenyérről, hogy kis korodban anyukád hétvégén rendszeresen sütött neked. Mellé pedig finom, mézes tea járt. Ma pedig vallasz bizonyos elveket, mely mind a bundás kenyér ellen szól. Amiből igazán finoman elkészíthető, az mind tiltólistás számodra. Felmerül ezek után benned a kérdés, azzal, hogy mindezt elutasítod,- tényszerűen persze csak a fehérlisztet, az olajat és cukrot- nem utasítod-e el a hagyományaidat, az emlékeidet, a családi szokásaidat is teljesen?
Túlzok, persze, hogy igen. De azt akarom mondani ezzel, hogy van, ami sokkal több annál, mint aminek látszik. Nagyon keveseknek jelenti az étel csak az üzemanyagot az életükhöz.
Tudd, azt, hogy nem vagy rossz, ha megkívánsz valami olyat, ami az elveid ellen való. Akkor sem vagy rossz, ha azt el is fogyasztod. Sőt rossz akkor sem vagy az, ha elcsúszol a határ mentén, a jelenlegi elveid és az emocionális étkezési hagyományaid között.
Ha ez téged is ennyire foglalkoztat, akkor ne legyél rest rájönni, miért egy-egy étel az, ami a legerőteljesebben szimbolizálja a gyerekkorodat. Mert ezt ugye te is sejted, hogy nem jó, ugye?
