Azon túl, hogy milliófélék vagyunk, léteznek a szemmel látható generációs különbségek. Ki-ki mennyire korán szembesül ezzel, szüleivel, nagyszüleivel szemben állva, eltérő. Kérdés, hogy hasonló személyiségjegyekkel, de generációs különbséggel rendelkező embereknél ez mennyire ütközik ki.
Ritka az olyan dolog, aminek csak jó oldala van. Számomra sokszor már-már gyanús is. Ez nem jelenti azt, hogy mindent addig elemzek, fejtegetek, amíg meg nem találom a hibáját, nem. Mondok példákat, hogy jobban értsd, amire gondolok. Szeretek reggel edzeni, de ennek ára van, mégpedig a hajnali kelés. Szeretem az édességet, amit meg is engedek magamnak, de ezért cserébe valamely másik étkezésemből lecsípek, ennek a javára. Elmegyek egy barátom számára nagyon fontos eseményre, de már bujkál bennem a betegség, mégis igent mondok, mert mérlegelve az igen többet ér számomra.
Y- generációsnak születni sem csak pozitivitásokat hordoz magában. Én még jártam mobiltelefon nélkül általános iskolába és volt papír alapú ellenőrzőm és még pont nem hálózták be az okostelefonok sem a gimnáziumi időszakot. Viszont egy iszonyatosan nagy fejlődést, mi tényleg végigkísértünk folyamatosan, ahogy nőttünk fel. Óriási dolgokat. És ennek van egy óriási átka is,- valószínűleg mondjuk több, is- mégpedig az, hogy a gyorsan fejlődő világ, gyorsan fejlődő embert kíván magába. Olvastam egyszer egy Csányi Vilmos könyvben, hogy az alkalmazkodás ilyen szinten a változásokhoz, nem minden szinten megy végbe, például az idegrendszer esetében sem. Annyival több az inger, az információ és ezeknek a rendszerben tartását igénylő folyamatok, hogy a rengeteg pszichoszomatikus betegség hátteréül ez is egy elég erős okként szolgál.
Bántják ezt a generációt, hogy későn repül ki otthonról, elcsúsztatja a családalapítást. De látja-e azt is mindenki, hogy elkezdtünk 5 osztályos gimnáziumokba járni vagy külföldre menni ösztöndíjjal, mert, hogy mennyire fontos a nyelvismeret és ezért haladnunk kell a korral? Tudja-e azt is a mindenki, hogy milyen szintű ösztöndíjakat lehet kapni, átlagos családból származva, semmi papíron igazolható szociális deficittel, csak azért mert jól tanulsz? Körülbelül egy heti étkezést lehet finanszírozni vele. Menjen-e el e mellé dolgozni éjjelente vagy hétvégente a diák, hogy ne a szülei állják még az egyetemet is? Persze menjen, csak legyen e mellé tiszta az a kép, hogy sokszor ilyenkor jönnek a tanév passziválások vagy a csúszások. Nyilván van olyan is, akinek e nélkül sikerül.
Elérhető lett minden, egy kattintásra és ennek az az átka, hogy el is kell innentől érni mindent egy kattintásra. Talán ez még jobb példa, mint amiket fentebb írtam, hogy mindennek van árnyoldala is. Nagy szabadságnak pedig legtöbbször nagy korlátozás a vége, akár önként vállalva. Szép példa erre a sok nem valós ételérzékenység. Óriási kínálat és lehetőségek tömkelege hever előttünk, hogy mit és hogyan fogyasszunk és ahelyett, hogy eljutnánk oda, hogy ezt megtanuljuk mértékkel használni és élvezni, keresünk helyette korlátokat, hogy le lehessen szűkíteni a kínálat és lehetőségek mennyiségét.
Mind ugyanabban a világban élünk és mindenkinek kötelessége vagy alkalmazkodni, vagy újat mutatni. Én csak azt mondom, hogy ne bántsuk ok nélkül azt a generációt, aki az információs forradalomba született bele, mert senki nem tanította meg őket arra, hogy mit kell ezzel kezdeni. Teljesen más felnőttként szembesülni valamivel, mint gyerekként vagy serdülőként. Mi lássuk meg azt, hogy az előttünk járó X generációnak mindezek a dolgok mekkora ugrásnak számítottak, hogyan tudtak volna ezzel kapcsolatban, időben nekünk segíteni? Inkább próbáljunk egymásnak segíteni, egymástól kérni bármiben, amiben a másik előrébb tart és kizárólag generációs különbségeken alapuló tulajdonságok miatt, ne bántsuk a másikat. Mégpedig azért, mert mindennek van jó és rossz oldala is és ezt tudja mindenki.
